Az aláírást követően Seszták Miklós elmondta: a Budapest és Tirana közötti közvetlen légi járat indítása új utat nyit Magyarország és Albánia kapcsolatában. Felidézte: a Malév leállása után fehér foltok alakultak ki a Balkánon, ezért a magyar kormány stratégiai, gazdasági és turisztikai szempontok alapján döntött a nyugat-balkáni célállomásokat érintő közvetlen légi járatok koncessziós szerződés keretében történő üzemeltetésének finanszírozásáról, miután ezek a járatok piaci alapon nem tudnának működni.


Sokol Dervishaj fontosnak nevezte a megállapodást, hangsúlyozta, hogy a közvetlen járat összekötő híd lesz Magyarország és Albánia között, amely katalizátorként is szolgál a két ország közötti együttműködés további fejlesztésében a közös gazdasági érdekek mentén.

Seszták Miklós kiemelte, hogy Albániában jelentős fejlesztések indulnak, és várják a magyar gazdasági szakemberek, a magyar állam részvételét.

Elmondta, a nyugat-balkáni célállomásokra szóló légi közlekedés koncessziós pályázatra egy légi fuvarozó, a Wizz Air adta be jelentkezését, így a Budapest-Tirana légi járat üzemeltetését is elnyeri.

Hozzátette: a koncessziós szerződéskötés előkészítése folyamatban van, a járat indulása a szerződéskötéstől számított 180 napon belül lehetséges, a szolgáltatótól azt várják, hogy az igényeket szem előtt tartó gyakorisággal közeledtesse a járatot.

Sokol Dervishaj kiemelte: a két ország között kitűnőek a politikai kapcsolatok, és ezt szeretnék a gazdaságra is kiterjeszteni. Az albán miniszter elmondta, hogy Budapesten a légi közeledés mellett érintették a vasúti, a közúti lehetőségeket, tárgyaltak energetikai kérdésekről, a mezőgazdaságról és a turizmus fejlesztéséről is.